2012. augusztus 4., szombat

Médiatábor 2012-Élménybeszámoló


Aki az elmúlt időben olvasta ezt az aktívnak nem nevezhető blogot az hallhatott róla,hogy tavaly részt vettem a Médiatáborban. Aki olvasta az tudja,hogy nagyon élveztem azt az egy hetet Nagykovácsiban. Rengeteg olyan dolgot láthattunk és hallottunk amit amúgy nem biztos,hogy alkalmunk lett volna, kezdve a Magyar Rádión és a Tv2 székházon át egészen az MTI-ig. Nem volt kérdéses,hogy idén is részt veszek Benedek Ági táborában. A helyszín ezúttal A Gellért-hegy lába, azon belül is egy nagyon takaros lánykollégium a Ménesi úton, a téma pedig: fiatalok a médiában.

Előzetesben egy kis infó rólam: félek az új dolgok kipróbálásától. Ezért nem is csoda,hogy az indulás napján hoztam a formámat, gyakorta feltettem magamnak a kérdést,hogy biztos jó ez nekem? A "tavaly is milyen jól érezted magad" bátorítás sovány vigasz volt,hisz az oly' régen volt az, mondogattam. Úgyhogy nem kevés idegeskedéssel telt el az út a festői Salgótarjántól nagy,nyüzsgő Budapestig.

 De a félelem azon nyomban elillant amint megpillantottam a tábor alapító anyját Ágit. A Szia,hogy vagy kösz,jól kérdések után elbúcsúztam édesanyámtól és elfoglaltam a szállásomat. Itt ért az első meglepetés, miszerint mennyire kulturáltak a szobák. A szállás mellé járt az ízesen és kedvesen beszélő régivágású kollégium-igazgató, Barna bácsi a bentlakóknak Barna bá. Nemsokára a két fiatalabb táborvezető pg és Mesi is megérkezett, akikről már tavalyról tudom,hogy nagyon jófejek. A szobatársam Ákos lett akit nagyon szimpatikusnak találtam, jókat lehetett vele éjszakákba nyúlóan beszélgetni.


Amint összegyűlt a Csapat(amely elhagyott néhány régi tagot de kiegészült újakkal) kezdetét vette a tavalyról megismert ismerkedő kör,ahol mindenki elmondta,hogy kicsoda, és,hogy mi köze van a médiához. Ezt néhány ismerkedős játék követte,ahol kölcsönösen megismertük egymás szokásait,hobbijait.

A délután a nyakunkba vettük az utcát mivel tőlünk néhány száz méterre található a budai arborétum,ahol Kovács Tibor zoológus tartott nekünk előadást és beszélgettünk a környezetvédelem fontosságáról. Majd elfogyasztottuk a nekem is ízlő(ez már tényleg nagy szó!) vacsorát.

A második nap egy utazós nap volt, a reggeli beszélgetőkör után(ahol unokatestvérem Misu is csatlakozott hozzánk) elvillamosoztunk az origo szerkesztőségébe,ahol Sáling Gergővel az origo főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk. Szerintem ez volt a tábor egyik legjobb programja, a tavalyi Blikk Onlineal ellentétben itt nem vettek minket palira, őszintén és örömmel beszélgettek velünk. Rengeteg érdekes és hasznos információt tudhattunk meg a az origo és az index viszonyáról, megtudtuk,hogy miben különbözik az online és a nyomtatott sajtó,megtudtuk,hogyan épül fel egy szerkesztőség, és most már tudjuk,hogy a miniszoknyás női riporterek nagyobb eséllyel beszélhetnek egy vezető beosztású politikussal.

Ebéd után felkerestük a Keleti blokkot,ami egy nagyon hangulatos épület,teli szocreál fotelekkel, graffitikkel és igencsak különc alakokkal. De ami a lényeg, a Keleti Blokk ad otthont rengeteg online hallgatható rádiónak. Egy hosszú folyosó minden szobájában egy-egy stúdió székel. Mi három rádiót tekinthettük meg. A főleg mai popzenét játszó Hit the beat-et, a "mainstream" zene határán táncoló muzsikákkal dolgozó Muzsikus Rádiót és a kőkemény rockzenét játszó Motoroshangot. A HitTheBeat-ben egy életvidám 16 éves srác magyarázta el,hogy hogyan készíti a műsorokat és beszélt egy kicsit a rádióról. A Muzsikus Rádiónál két táborozót interjúvolt meg a műsorvezető, Pick Róbert aki amolyan kulturmissziót teljesít a rádiójában hallható zenék játszásával. Ez valakinek tetszik és valakinek nem. Én valahol a két véglet között vagyok mert ugyan tetszik,hogy ennyire komolyan gondolja amit csinál, viszont én kicsit erősnek érzem azt, ahogy arról vélekedik mi az értékes zene. Mert lehet,hogy sok embernek nem jön be a mai populáris zene, de szerintem ettől még nem kell minősíteni az ilyen zenét játszókat és hallgatókat, egyszerűen nem kell velük foglalkozni és irigykedni rájuk,hogy nekik mennyire jól megy annak ellenére,hogy nem csináltak semmit.

A Motoroshang Rádióban többünkkel (például velem) beszélgetett a két nagyon jófej műsorvezető. Nagyon rugalmasak voltak a témákat illetően az egyik percben még a zene a következőben már a testnevelés órák volt a téma. Ami nagyon tetszett a a három meglátogatott rádióban az a csapatmunka. Összedolgoztak, átjártak egymás műsorába, ha valakinek valami dolga akadt berakták a zenét és még sorolhatnám. Sok nagy rádióval ellentétben ők nem rivalizálnak egymással és nem a pénz  miatt csinálják ezeket a rádiókat, hanem azért mert tényleg élvezik azt amit csinálnak és szerintem ez nagyon tisztelendő.

A következő nap vendégek érkeztek hozzánk. Az első látogatónk az USA-ban nevelkedett, Ausztráliában 15 évet élő Ipper Péter volt, aki jelenleg egyetemi tanárként dolgozik. Szerintem ő egy zseni, nagyon érdekes dolgokat mesélt, tényleg kíváncsi volt ránk. Én, akinek gyengéje a koncentrálás azt vettem észre,hogy percek óta nem pislogok, olyan elmélyülten hallgattam, amit mondott. Szerintem zseniális előadó, az a fajta, akinek nem kell kiharcolnia a tiszteletet,hisz olyan érdekes dolgokat mond,hogy mindenki figyel rá. Megtudtuk,hogy milyen az élet az ismeretlen kontinensen. Szóba került korunk egyik legégetőbb problémája a rasszizmus is amiről sikerült remekül elbeszélgetnünk. Szerintem az Ipper Péterrel eltöltött délelőtt volt a tábor egyik legjobb programja, én egy hétig tudnám őt hallgatni.

Később Gimesi Dóri látogatott el hozzánk, akiről azt érdemes tudni, hogy ő az egyik írója a Kossuthon futó Időfutár nevű rádiójátéknak. Vele is nagyon jót beszélgettünk és hatalmasakat röhögtünk, amikor Dóri kiadta a feladatot, hogy alkossunk saját karaktereket. A beszélgetés előtt meghallgattunk egy részt az Időfutárból, véleményt nem tudok róla mondani, mert baromi rövid volt, körülbelül 12 perc. Ezt a programot is nagyon élveztem.

A nap lezárása ként eljött hozzánk az első néhány tábor egyik vezetője és ezerarcú újságírója Réz Gyuri, akivel minden tábor alkalmával találkozhattunk már valamilyen formában. Tavaly még mint a neon.hu néven futó online csitrimagazin idén meg mint a sziget.hu szerkesztőjeként. Idén a fesztiválokról beszélgettünk, meg tudtunk érdekességeket a nagy fesztivál hármasról(Sziget, Volt, Sound). Remek naplevezető volt ez a sajnos rövidre nyúlt beszélgetés.

A következő napot feláldoztuk a csapatmunka oltárán,(már ha létezik ilyen) hiszen filmet forgattunk. Nagyon nagy élmény volt ismét Emőkével dolgozni, aki tényleg úgy terelgetett minket, mint egy rendező. 

A hétfői nap a Magyar Televízió székházába látogattunk el. Itt a belépés előtt megtekinthettük a székház előtt tüntetők bázisát, ami ugyan már üres minden ami ott volt érintetlenül maradt.

Itt úgy látszik történt egy kis félreértés: azt hitték,hogy 20 leprás gyermek megy látogatóba hozzájuk, valószínűleg ezért néztek ránk olyan nagy undorral és tiltották meg,hogy bármihez is hozzáérjünk. Kezdésként ledarálták nekünk az MTV történetét majd megtekinthettünk egy kisfilmet amelyben Gundel Takács Gábor fényezi a királyi tévét. Ezután bevezettek minket egy stúdióba ahol többek között a híreket veszik fel de még csak a parkettára se léphettünk rá ami nagyon nagy visszaesés volt a tavalyi Tv2-höz képest ahol azokba a székekbe is beülhettünk ahol híres hírolvasó ülepek nyugodtak. A biztonsági őr veréssel fenyegette azokat aki hozzá mertek érni az egyik kamerához(pedig egyedül ennek a megtapizására kaptunk engedélyt a csoportvezetőtől). Majd az esőben átrohantunk a jelmeztárba. Az ottani "tárlatvezetés"  olyan volt mint amikor egy láncra vert kutyának egy különlegesen ízletes cupákot kínálnak amit pont nem ér el, de ha valahogy mégis megszerzi egy jó nagyot ütnek az orrára. Megmutatták a különleges ruhakölteményeket de arra sem adtak lehetőséget,hogy tüzetesebben megvizsgáljuk őket, az egyszerűbbeket netalántán felpróbáljuk. Ez azért kifejezetten különös, mert a jelmeztár már ruhakölcsönzőként működik, szóval jó pénzért bármelyik halandó hordhatja ezeket a ruhákat.

A "fergeteges" látogatás lezárásaként bohóckodhattunk green box előtt és híreket is olvashattunk majd bőrig ázhattunk az utcán.

Elázva és zéró életkedvvel tértünk vissza a szállásra ahol Dávid Ferenccel beszélgethettünk, aki a Kékpont drogprevenciós alapítványtól érkezett. Szerencsére nem a szokásos sablondumát mondta el amit már mindenki ismer, és csodák csodájára hírességek előtte-utána képeket se mutatott! Kötetlenül beszélgettünk a témáról, szívesen válaszolt a kérdéseinkre.

Másnap reggel Séllei Zsanett, alias Szeszil jött vendégségbe hozzánk akiről azt érdemes tudni,hogy fotós és régi táboros. Mesélt a fotózásról, megosztott néhány fontos dolgot, amit érdemes tudni ha az ember fotózásra adja a fejét. Ezek a tanácsok különösen hasznosnak bizonyultak hisz nekünk is fotóznunk kellet. Ez kifejezetten nehéz feladványnak bizonyult hisz alig volt rá időnk és a kollégium se nyújtott annyi lehetőséget mint amit a nagykovácsi kastély, de ennek ellenére remek képek születtek és nem mellesleg nagyon élveztük az egészet.

Később Herczeg Ferenc érkezett meg aki egy igazi életművész,utazó,fordító és orosz tolmács. Mivel kint töltött pár hónapot a ruszkik földjén bőven volt mesélnivalója. Mesélt a társadalmi különbségekről, az ott ért élményekről és fényképeket is mutatott. Ezenkívül mesélt kicsit az általa fordított könyvről, magáról a fordításról mint munka illetve a menekültek nehéz sorsáról is beszélt(mert a munkája részét képezi a menekülteknek segítés a beilleszkedésben).

Este a tavalyról ismert kötetlen bulizás következett ami akárcsak tavaly idén is jóra sikeredett. Annyira, hogy negyed hatkor sikerült lefeküdnünk és aludnunk 3 órát(amit egész jól viseltem.

Ezután a könnyes búcsú következett. Végigment a szokásos egymásnak jókívánság küldözgetés egy hosszú beszélgetőkör és megnéztük a képeket az elmúlt egy hétről. Ezután aki még hajnalban nem tette meg összepakolta a cuccait mindenkitől elbúcsúzott és hatalmas ürességgel a szívében elhagyta a tábor helyszínét.

Én akárcsak tavaly, idén is nagyon élveztem a Médiatábort. Egyszer se éreztem azt,hogy milyen jó lenne ha vége lenne ellentétben a legtöbb táborral ahol már megfordultam. Rengeteg új barátra tettem szert, rengeteget  
nevettem, és egy kicsit kimozdultam a mindennapok unalmából. Az már biztos,hogy jövőre is a táborozók sorát fogom erősíteni, mert a Médiatábor olyan mint a drog: ha egyszer rákapsz lehetetlen abbahagyni.

Nincsenek megjegyzések: