Aki az elmúlt időben olvasta ezt az aktívnak nem nevezhető blogot
az hallhatott róla,hogy tavaly részt
vettem a Médiatáborban. Aki olvasta az tudja,hogy nagyon élveztem azt
az egy hetet Nagykovácsiban. Rengeteg olyan dolgot láthattunk és hallottunk
amit amúgy nem biztos,hogy alkalmunk lett volna, kezdve a Magyar Rádión és a
Tv2 székházon át egészen az MTI-ig. Nem volt kérdéses,hogy idén is részt veszek
Benedek Ági táborában. A helyszín ezúttal A Gellért-hegy lába, azon belül is
egy nagyon takaros lánykollégium a Ménesi úton, a téma pedig: fiatalok a
médiában.
Előzetesben egy
kis infó rólam: félek az új dolgok kipróbálásától. Ezért nem is csoda,hogy az
indulás napján hoztam a formámat, gyakorta feltettem magamnak a kérdést,hogy
biztos jó ez nekem? A "tavaly is milyen jól érezted magad" bátorítás
sovány vigasz volt,hisz az oly' régen volt az, mondogattam. Úgyhogy nem kevés
idegeskedéssel telt el az út a festői Salgótarjántól nagy,nyüzsgő Budapestig.
De a félelem
azon nyomban elillant amint megpillantottam a tábor alapító anyját Ágit. A
Szia,hogy vagy kösz,jól kérdések után elbúcsúztam édesanyámtól és elfoglaltam a
szállásomat. Itt ért az első meglepetés, miszerint mennyire kulturáltak a
szobák. A szállás mellé járt az ízesen és kedvesen beszélő régivágású
kollégium-igazgató, Barna bácsi a bentlakóknak Barna bá. Nemsokára a két
fiatalabb táborvezető pg és Mesi is megérkezett, akikről már tavalyról
tudom,hogy nagyon jófejek. A szobatársam Ákos lett akit nagyon szimpatikusnak
találtam, jókat lehetett vele éjszakákba nyúlóan beszélgetni.
Amint összegyűlt a
Csapat(amely elhagyott néhány régi tagot de kiegészült újakkal) kezdetét vette
a tavalyról megismert ismerkedő kör,ahol mindenki elmondta,hogy kicsoda,
és,hogy mi köze van a médiához. Ezt néhány ismerkedős játék követte,ahol
kölcsönösen megismertük egymás szokásait,hobbijait.
A délután a
nyakunkba vettük az utcát mivel tőlünk néhány száz méterre található a budai
arborétum,ahol Kovács Tibor zoológus tartott nekünk előadást és beszélgettünk a
környezetvédelem fontosságáról. Majd elfogyasztottuk a nekem is ízlő(ez már
tényleg nagy szó!) vacsorát.
A második nap egy
utazós nap volt, a reggeli beszélgetőkör után(ahol unokatestvérem Misu is
csatlakozott hozzánk) elvillamosoztunk az origo szerkesztőségébe,ahol Sáling
Gergővel az origo főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk. Szerintem ez volt a
tábor egyik legjobb programja, a tavalyi Blikk Onlineal ellentétben itt nem
vettek minket palira, őszintén és örömmel beszélgettek velünk. Rengeteg érdekes
és hasznos információt tudhattunk meg a az origo és az index viszonyáról,
megtudtuk,hogy miben különbözik az online és a nyomtatott
sajtó,megtudtuk,hogyan épül fel egy szerkesztőség, és most már tudjuk,hogy a
miniszoknyás női riporterek nagyobb eséllyel beszélhetnek egy vezető beosztású
politikussal.
Ebéd után
felkerestük a Keleti blokkot,ami egy nagyon hangulatos épület,teli szocreál
fotelekkel, graffitikkel és igencsak különc alakokkal. De ami a lényeg, a
Keleti Blokk ad otthont rengeteg online hallgatható rádiónak. Egy hosszú
folyosó minden szobájában egy-egy stúdió székel. Mi három rádiót tekinthettük
meg. A főleg mai popzenét játszó Hit the beat-et, a "mainstream" zene
határán táncoló muzsikákkal dolgozó Muzsikus Rádiót és a kőkemény rockzenét
játszó Motoroshangot. A HitTheBeat-ben egy életvidám 16 éves srác magyarázta el,hogy
hogyan készíti a műsorokat és beszélt egy kicsit a rádióról. A Muzsikus
Rádiónál két táborozót interjúvolt meg a műsorvezető, Pick Róbert aki amolyan
kulturmissziót teljesít a rádiójában hallható zenék játszásával. Ez valakinek
tetszik és valakinek nem. Én valahol a két véglet között vagyok mert ugyan
tetszik,hogy ennyire komolyan gondolja amit csinál, viszont én kicsit erősnek
érzem azt, ahogy arról vélekedik mi az értékes zene. Mert lehet,hogy sok
embernek nem jön be a mai populáris zene, de szerintem ettől még nem kell
minősíteni az ilyen zenét játszókat és hallgatókat, egyszerűen nem kell velük
foglalkozni és irigykedni rájuk,hogy nekik mennyire jól megy annak
ellenére,hogy nem csináltak semmit.
A Motoroshang
Rádióban többünkkel (például velem) beszélgetett a két nagyon jófej
műsorvezető. Nagyon rugalmasak voltak a témákat illetően az egyik percben még a
zene a következőben már a testnevelés órák volt a téma. Ami nagyon tetszett a a
három meglátogatott rádióban az a csapatmunka. Összedolgoztak, átjártak egymás
műsorába, ha valakinek valami dolga akadt berakták a zenét és még sorolhatnám.
Sok nagy rádióval ellentétben ők nem rivalizálnak egymással és nem a pénz
miatt csinálják ezeket a rádiókat, hanem azért mert tényleg élvezik azt
amit csinálnak és szerintem ez nagyon tisztelendő.
A következő nap
vendégek érkeztek hozzánk. Az első látogatónk az USA-ban nevelkedett,
Ausztráliában 15 évet élő Ipper Péter volt, aki jelenleg egyetemi tanárként
dolgozik. Szerintem ő egy zseni, nagyon érdekes dolgokat mesélt, tényleg
kíváncsi volt ránk. Én, akinek gyengéje a koncentrálás azt vettem észre,hogy
percek óta nem pislogok, olyan elmélyülten hallgattam, amit mondott. Szerintem
zseniális előadó, az a fajta, akinek nem kell kiharcolnia a tiszteletet,hisz
olyan érdekes dolgokat mond,hogy mindenki figyel rá. Megtudtuk,hogy milyen az
élet az ismeretlen kontinensen. Szóba került korunk egyik legégetőbb problémája
a rasszizmus is amiről sikerült remekül elbeszélgetnünk. Szerintem az Ipper
Péterrel eltöltött délelőtt volt a tábor egyik legjobb programja, én egy hétig
tudnám őt hallgatni.
Később Gimesi Dóri
látogatott el hozzánk, akiről azt érdemes tudni, hogy ő az egyik írója a
Kossuthon futó Időfutár nevű rádiójátéknak. Vele is nagyon jót beszélgettünk és
hatalmasakat röhögtünk, amikor Dóri kiadta a feladatot, hogy alkossunk saját
karaktereket. A beszélgetés előtt meghallgattunk egy részt az Időfutárból,
véleményt nem tudok róla mondani, mert baromi rövid volt, körülbelül 12 perc.
Ezt a programot is nagyon élveztem.
A nap lezárása
ként eljött hozzánk az első néhány tábor egyik vezetője és ezerarcú újságírója
Réz Gyuri, akivel minden tábor alkalmával találkozhattunk már valamilyen
formában. Tavaly még mint a neon.hu néven futó online csitrimagazin idén meg
mint a sziget.hu szerkesztőjeként. Idén a fesztiválokról beszélgettünk, meg
tudtunk érdekességeket a nagy fesztivál hármasról(Sziget, Volt, Sound). Remek naplevezető volt ez a sajnos rövidre nyúlt
beszélgetés.
A
következő napot feláldoztuk a csapatmunka oltárán,(már ha létezik ilyen) hiszen
filmet forgattunk. Nagyon nagy élmény volt ismét Emőkével dolgozni, aki tényleg
úgy terelgetett minket, mint egy rendező.
A
hétfői nap a Magyar Televízió székházába látogattunk el. Itt a belépés előtt
megtekinthettük a székház előtt tüntetők bázisát, ami ugyan már üres minden ami
ott volt érintetlenül maradt.
Itt
úgy látszik történt egy kis félreértés: azt hitték,hogy 20 leprás gyermek megy
látogatóba hozzájuk, valószínűleg ezért néztek ránk olyan nagy undorral és
tiltották meg,hogy bármihez is hozzáérjünk. Kezdésként ledarálták nekünk az MTV
történetét majd megtekinthettünk egy kisfilmet amelyben Gundel Takács Gábor
fényezi a királyi tévét. Ezután bevezettek minket egy stúdióba ahol többek
között a híreket veszik fel de még csak a parkettára se léphettünk rá ami
nagyon nagy visszaesés volt a tavalyi Tv2-höz képest ahol azokba a székekbe is
beülhettünk ahol híres hírolvasó ülepek nyugodtak. A biztonsági őr veréssel
fenyegette azokat aki hozzá mertek érni az egyik kamerához(pedig egyedül ennek
a megtapizására kaptunk engedélyt a csoportvezetőtől). Majd az esőben
átrohantunk a jelmeztárba. Az ottani "tárlatvezetés" olyan volt
mint amikor egy láncra vert kutyának egy különlegesen ízletes cupákot kínálnak
amit pont nem ér el, de ha valahogy mégis megszerzi egy jó nagyot ütnek az
orrára. Megmutatták a különleges ruhakölteményeket de arra sem adtak
lehetőséget,hogy tüzetesebben megvizsgáljuk őket, az egyszerűbbeket netalántán
felpróbáljuk. Ez azért kifejezetten különös, mert a jelmeztár már ruhakölcsönzőként
működik, szóval jó pénzért bármelyik halandó hordhatja ezeket a ruhákat.
A
"fergeteges" látogatás lezárásaként bohóckodhattunk green box előtt
és híreket is olvashattunk majd bőrig ázhattunk az utcán.
Elázva
és zéró életkedvvel tértünk vissza a szállásra ahol Dávid Ferenccel
beszélgethettünk, aki a Kékpont drogprevenciós alapítványtól érkezett.
Szerencsére nem a szokásos sablondumát mondta el amit már mindenki ismer, és
csodák csodájára hírességek előtte-utána képeket se mutatott! Kötetlenül
beszélgettünk a témáról, szívesen válaszolt a kérdéseinkre.
Másnap
reggel Séllei Zsanett, alias Szeszil jött vendégségbe hozzánk akiről azt
érdemes tudni,hogy fotós és régi táboros. Mesélt a fotózásról, megosztott néhány
fontos dolgot, amit érdemes tudni ha az ember fotózásra adja a fejét. Ezek a
tanácsok különösen hasznosnak bizonyultak hisz nekünk is fotóznunk kellet. Ez
kifejezetten nehéz feladványnak bizonyult hisz alig volt rá időnk és a
kollégium se nyújtott annyi lehetőséget mint amit a nagykovácsi kastély, de
ennek ellenére remek képek születtek és nem mellesleg nagyon élveztük az
egészet.
Később Herczeg
Ferenc érkezett meg aki egy igazi életművész,utazó,fordító és orosz tolmács.
Mivel kint töltött pár hónapot a ruszkik földjén bőven volt mesélnivalója.
Mesélt a társadalmi különbségekről, az ott ért élményekről és fényképeket is
mutatott. Ezenkívül mesélt kicsit az általa fordított könyvről, magáról a
fordításról mint munka illetve a menekültek nehéz sorsáról is beszélt(mert a
munkája részét képezi a menekülteknek segítés a beilleszkedésben).
Este a tavalyról
ismert kötetlen bulizás következett ami akárcsak
tavaly idén is jóra sikeredett. Annyira, hogy negyed hatkor sikerült
lefeküdnünk és aludnunk 3 órát(amit egész jól viseltem.
Ezután
a könnyes búcsú következett. Végigment a szokásos egymásnak jókívánság
küldözgetés egy hosszú beszélgetőkör és megnéztük a képeket az elmúlt egy
hétről. Ezután aki még hajnalban nem tette meg összepakolta a cuccait
mindenkitől elbúcsúzott és hatalmas ürességgel a szívében elhagyta a tábor
helyszínét.
Én
akárcsak tavaly, idén is nagyon élveztem a Médiatábort. Egyszer se éreztem
azt,hogy milyen jó lenne ha vége lenne ellentétben a legtöbb táborral ahol már
megfordultam. Rengeteg új barátra tettem szert, rengeteget
nevettem,
és egy kicsit kimozdultam a mindennapok unalmából. Az már biztos,hogy jövőre is
a táborozók sorát fogom erősíteni, mert a Médiatábor olyan mint a drog: ha
egyszer rákapsz lehetetlen abbahagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése