2011. május 10., kedd

Nyomoztunk Budapesten!

ÉS igen, már megint sikerült régen posztolnom valami értelmeset(vagy bármit) Nemrég említtettem, hogy a nővéremmel voltunk a Krimiestek által szervezett nyomozáson majd egy hónapja. Most erről olvashatjátok kis beszámolómat!



Tehát április 9-én felkerekedtünk nyomozni. Az első nyomot a krimiestek.hu oldalán találtuk:

Hogyha az Andrássy út korábban kezdődne,
Az egyes szám alatt belvárosi tér lenne.
A tér sarkában üvegek és rajtuk évszámok
Futnak össze ott, ahol a bilincset találod.


Ugye ez a Gödör mögötti évszámos táblára utal. A tér sarkánál megtaláltuk az első bilincsre felfeszített nyomot:






A nyomozás folyamán ki kellet deríteni ki? mivel? hol?mikor? Miért ölte meg Czikár Róbertet.  Ezután rengeteg elgondolkodtató logikai, szövegértési feladványt kellet megoldanunk, és emígyen jutottunk közelebb a megfejtéshez. Volt, hogy az Operaház köveit kellet összeszámolnunk, a Bazilika építőinek nevéből kellet kiraknunk egy szórejtvényt, össze kellet számolnunk a Nagymező utcai Hofi szobor fogait vagy egy József Atilla szobrot kellet megkeresni. Aztán a megfejtéseket elküldhettük emailben aznap 19 óráig, vagy akár az utolsó helyszínen(Vörös Oroszlán) kiállított laptopról.










Nekem kifejezetten hasznos volt ez a nyomozás mert például az életben  láttam közelről a Bazilikát(nem röhög) illetve különösebben sokat az Andrássy úton sem sétáltam. 




Egyébként rengetegen voltak a nyomozáson minden korosztályból. Mondjuk nem igazán értem hogy, három nyolc évesnek ebből mi a szórakozás,(később láttam a facebookon, hogy az anyjuk arra kérte a szervezőket, hogy HÁRMUKNAK állítsanak össze külön nyomozást) de mondjuk volt egy egész felső évfolyamos osztály. Sőt 60 feletti nénikéket is!







Egy szó mint száz nagyon élveztem a nyomozást. A Krimiestek, látva a töretlen lelkesedést, két hetente készít ilyen rendezvényt. Igaz az utóbbi kettőért már 14 év felett 200Ft kell fizetni(arra kíváncsi vagyok, hogy szedik be ezt a pénzt) de szerintem bőven megéri. A következő nyomozásuk május 14.-én lesz, amiben a sluszpoén, hogy aznap én is Pesten fogok tartózkodni. Kitudja, talán erre is elmegyünk! :)




A képekért köszönet a nővéremnek







Nincsenek megjegyzések: